The King Of Fighters part 3: Tales Of Ash Saga

A King Of Fighters sorozat ismertetésének harmadik része következik az Ash Saga-val.
Első rész: klikk
Második rész: klikk

The King Of Fighters 2003

Érdekesség: ha Super Move-val nyersz Kusanagi ellen akkor a jó befejezést kapod

A NESTS Saga lezárása után egy új történetbe vágnak bele a készítők teljesen új főszereplővel, a neve Ash Crimson. Aki kivételesen nem a hőst testesíti meg hanem a fő gonoszt. Úgy tűnik, hogy csak egy cél vezérli: ellopni a három klán leszármazottainak erejét. A 2003-as bajnokságon meg is szerzi Chizuru képességeit Egyelőre nem tudni, hogy mi a terve de az biztos, hogy mindent öncélúan tesz és mindenkit kihasznál.

A játékmenet szempontjából megint egy korszakalkotó epizóddal állunk szemben. Új sztori arc, új megoldások. A hármas csapatok maradtak mint 2002-ben, viszont megváltozott a harcrendszer: Marvel Vs. Capcom szerű tag battle-ről van szó. Karaktereid között váltogathatsz harc közben (shift), így egy mérkőzés nem három menetből áll mint eddig, hanem egyetlen egyből. 99 másodperc alatt kell végezni egy egész csapattal, az eddigi részekben 1 karakterre jutott ennyi idő. Tehát a játékmenet igencsak felgyorsult, sokkal pörgősebb lett, kitalálták a quick shift combókat (karakterek váltogatása közben kombózol). A csapat kiválasztásakor meg kell adni, hogy ki legyen a csapat vezetője (leader), csak vele adhatunk be  SDM-et (itt leader move), a többi karakter maximum csak DM-et használhat. Az animáció is gyorsabb lett, az Super Move-ok is fele annyi ideig tartanak mint az előző részekben, sokkal nagyobb odafigyelést igényel így a játék.

Egyéb változások:
Új Hero Team: Ash mellett két új szereplő:  Shen és Duolon. Dizájnban és harc stílusban is jól el lettek találva, szimpatikusabbak mint a piros ruhás buzeráns.  Jöttek vendégkarakterek a Mark Of The Wolves-ból: Tizoc,  Gato és még egy új kari: Malin, aki olyan csaló mint Whip. Egyébként Ash mellett más gonoszak is feltűnnek, valami kis klán akik Orochi-t akarják feltámasztani (nanemár, megint…).Az egyik tagj Mukai, aki a boss a játék végén a jó befejezésnél. De van egy rossz befejezés is, ahol Adel Bernsteinnel kell harcolnunk (aki Rugal fia!). Ráadásul még Kyo egyik elmebeteg klónja is bele került a játékba, aki mid-boss lett. Nem semmi ez a rész, bár én nem nagyon szeretem a túl gyors játékmenet miatt.

The King Of Fighters XI

Érdekesség: eddigi legtöbb karakter és extra

(a XI-es select screen nagyszerű art work-kel ízesítve)

Marad a 3 a 3 ellen tag battle, a shift rendszer is marad. A kombó rendszert továbbfejlesztik: ezúttal DM-ből átválthatunk leader move-ba, ezt nevezik Dream Cancel-nek. Így sokkal nagyobb pusztító kombókat hozhatunk össze mint valaha. Az otthoni verzió rengeteg extrával rendelkezik, nem csak tag battle hanem a klasszikus 3 vs 3 módot is kipróbálhatjuk, illetve a 1 vs 1-ben is játszhatunk. Az arcade módok mellett megbirkózhatunk nehezebbnél nehezebb feladatokkal a challenge menüpont alatt. Sőt a készítők voltak olyan rendesek és beletettek a KOF XI-be egy úgynevezett colour edit lehetőséget is: itt kedvünkre változtathatjuk a karakterek színét. Én pl. csináltam egy piros ruhás K’-t zöld lánggal. : )

(Oswald az egyik új arc, nagyon kúl)

Ha jól számolom ezúttal 46 karaktert kapunk. JÓ pár darab ki se fért a képernyőre. : ) Elég sokat úgy kell unlockolni, hogy játszhatóak legyenek: ilyenek a bossok és a vendég szereplők is: Geese, Hotaru, Tung Fu, EX Kyo, Jazu, Gai Tendo. Az extra karik mellett unlockolhatunk egy csomó art work-t is meg endingeket. Szóval ebben a részben minden meg van ami egy jó KOF játékhoz kell.

A boss-t külön kiemelném a KOF XI-ben: Magaki az eddigi legnagyobb csaló, az igazi cheap boss. Minden irányból buborékokat lövöldöz amiket alig lehet kikerülni, ráadásul egész pályára ható támadásokat is nyom. Pont ő miatta megy el a kedvem mindig az arcade módtól. A sub-bosst is kiemelném: Shion aki egy férfi (!!!) és még Ash-nél is nőiesebbre sikeredett, amúgy a harc stílusa és fegyvere WIN.

The King Of Fighters XII

Érdekesség: 12 rész elteltével egy tök új engine-nel állnak elő a készítők

Ezt a részt még nem volt alkalmam kipróbálni, de ettől függetlenül tudok róla pár dolgot. Az újrarajzolt HD spriteok nagyon jól néznek ki, grafikailag sokat fejlődött a játék, viszont fele annyi lehetőségünk nincs benne mint az előző részekben. Mindüssze 20 karakter található benne, ami rohadt kevés, fele annyi sincs mint a XI-ben. Se befejezések nincsenek, se történet, pedig ez nem is dream match. Nincsenek csapatok (!!!) csak is egyedül álló karakterek. Kihagyták az egész K’ teamet és még rengeteg alap szereplőt. Nincsenek karakter intrók, tauntok, bossokat se csináltak. Valószínűleg az idő hiánynak tudható be ez a sok szarság.

De nézzük a pozitívumokat: hogy teljesen újra rajzolták az összes szereplőt, az egész játékot. Ja és pályából is keveset csináltak, az online játék meg laggol mint az állat. 😛 Egyébként egy darab pozitív írást nem fogtok találni a KOF XII-ről. Olyan az egész mint egy a XIII-nak egy félkész demója. Iori elvesztette a lángjait az előző részben (damn you Ash) ezért teljesen máshogy harcol, nem tud tüzet kacsázni stb, a ruhája is más lett. Mature és Vice is újra lettek dizájnolva. Egyébként a karaktereknek fele annyi mozdulata sincs mint az előbbi KOF játékokban.

Végszó: ez a game önmagában nem túl jó, de meg kell látni benne a lehetőségeket. Sok munkával és ötlettel egy nagyszerű folytatás lehet belőle. Az se semmi, hogy kapásból 22 karit raktak bele (KOF-hoz képest nem sok) de  nézzük azt, hogy a rivális cég  Blazbluejában meg van 12. Arra játszottak, hogy minél több kari legyen benne és ez mozdulatok, kombók és egyéb alap dolgok mennyiségének rovására ment.

The King Of Fighters XIII

Érdekesség: – – –

Ez a rész még nem jelent meg konzolra, csak az arcade verzió érhető el a játéktermekben. De csak jobb lehet mint az előző:

  • 9 új (visszatérő) karakter
  • megérkezett a K’ team
  • 10 választható szín paletta mindenkinek
  • jóval több pálya
  • a karakterek újra csapatokba rendeződtek, ending és sztori is lesz
  • továbbfejlesztett kombó rendszer: minden special move-hoz csináltak egy EX verziót
  • új gameplay elemek: Neo Max mód, Neo Max Desperation Move, Triple Cancel, Max Cancel

(a select screen jobban néz ki mint eddig bármikor)

Állítólag a XIII lesz az Ash Saga lezárása. A történetről még szinte semmit nem tudni, de Ash bácsival valami történni fog, átváltozik és a játék végén őt kell megverni.

Ezzel vége is a harmadik KOF bejegyzésnek. Szinte kimeríthetetlen ez a téma, lehetne még írni egy csomó mindenről hiszen ott vannak a Spin off-ok, animék, mangák, portable verziók, 3d részek: Maximum Impact, remake játékot, collekciók… de egy ideig pihentetem a témát mert kezdem unni egy kicsit. : D

Befejezésül pedig nézzetek meg egy promó videót:

Címkék: , , , , , , , , , , ,

15 hozzászólás to “The King Of Fighters part 3: Tales Of Ash Saga”

  1. BenyoBoy Says:

    Shion tényleg férfi? :O Na, ezen most én is meglepődtem. 😀
    Ash Saga nem jön be, főleg azért, mert a NESTS sagát nem igen zárták le (remélem kap majd valami befejezést az is), meg az új karakterek sem jönnek be túlzottan (kivéve Malin és Shen Woo).
    KOF XII tényleg egy szar lett, írtam is egy (a játékhoz) hasonlóan szar cikket róla itt: http://playstationcommunity.hu/note/1887
    xD

    Kedvelés

  2. Wagner Says:

    Én is nemrég olvastam, hogy ő egy férfi. De ha jobban megnézed tényleg nem női teste van. Nekem úgy nagyjából tetszettek az új karakterek meg a vendégszereplőket is jó ötletnek tartom.
    A cikkedre emléxem, olvastam amikor kijött a játék. : )

    Kedvelés

  3. Dodgers Says:

    Shionról egészen idáig azt hittem hogy nő, akármilyen furcsán hangzik. Kicsit se néztem, mikor meg lett említve a neme. 🙂 Mondjuk én már Ashnél se tudtam eldönteni hogy mégis miféle szerzet lehet, már a KoF 2003 intrójában is csak mint homogén valamiként könyveltem el. A poszt maga a másik kettőhöz hasonlóan jól sikerült, kár, hogy maga a KoF 2003 nem igazán komálja a MAME-et. Whip pedig tényleg cheap. Az ágyúja annyira, hogy még a Kíndózom is kiakadt Terryvel együtt. 😀

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      Na örülök, hogy tetszett. De igazság szerint kicsit untam már sokadjára írni erről a témáról, de ezek szerint volt értelme.
      Ash az a japán férfi ideál, nem tudtad? : )
      Ja a a nagy tökön lövés lol volt. : D

      Kedvelés

  4. Péter Says:

    Az ismertető újfent jó, az újabb részek nekem nem igazán jöttek be.

    Kedvelés

  5. Thunder Says:

    Ne már, hogy Shion férfi? LOL. 😀
    Whip meg nem cheap, csak tudni kell játszani ellene, meg egyik kedvenc karim. 🙂 Jó lett ez a post is, lesz még King of Fighter-es írás, vagy erről ennyi elég volt? 🙂

    Kedvelés

  6. Wagner Says:

    Mindenki meglepődik rajta? Pedig azt hittem, hogy csak én nem tudtam. : ) Még biztos, hogy lesz kofos írás Maximum Impack szériáról meg a remake részekről.

    Kedvelés

  7. The King Of Fighters part 2: NESTS Saga « Wagner's hideout Says:

    […] A KOF bejegyzés második része következik a NESTS Saga-val. A történet és a játékmenet új irány felé halad. Lesz itt szó klónozásról, robotokról, génmanipulálásról, világ uralomról, cheap bossokról és a szokásos dolgokról.  Ezúttal a klasszikus KOF főszereplő Kyo háttérbe szorul és helyette K’ lesz látható az összes borítón. Első rész: klikk Harmadik rész: klikk […]

    Kedvelés

  8. The King Of Fighters part 1: Orochi Saga « Wagner's hideout Says:

    […] Második rész: klikk Harmadik rész: klikk […]

    Kedvelés

  9. Edward Says:

    Hali. Nekem volt egy Kof részem (talán 2002) ahol rengeteg karakter volt. De a karakterválasztó képernyő nem olyan volt mint a 2002, hogy csak jobb oldalt voltak karik. A-a 🙂 Nem tudom mennyi volt, talán több mint 39, tényleg passzolom. De pl benne volt: Jhun, Eiji, Kain, egy múmia szerű akárki, egy karmokkal rendelkező hosszú narancssárga hajú illető akinek fekete fehér nadrágja volt, és szinte folyton lehajtotta a fejét. Illetve meghajolt mikor győzött. Ő pl az egyik kedvencem. Volt itt még fehér hajú fura szemüveges (cybergoth?) valaki akinek elég erős támadásai voltak. A neve most nem ugrik be. Volt egy K’ nevű illető meg egy lila késeket hajigáló zöldhajú zöldruhás fazon. Volt Zero, Orochi, (fehér hajú valaki tetoválásokkal a testén, ő is kegyetlen volt). Na pl a múmián kívül őket nem láttam a 2002-ben. Miért? Ja, és itt volt olyan, hogy: 1v1. (coop-ban is) 2v2 (coopban is, egyszerre tehát mind a 4 játékos jelen volt) illetve azt hiszem 3v3 is ugyanígy. A pályák ugyanolyanok voltak mint a 2002-ben bár ez csak feltételezés mert nem sokat játszottam a 2002-vel. Ez amolyan free valami volt, sztori nélkül, választottál egy karit, azt uzsgyi. Ja, és NEM VOLT SZÁMLÁLÓ! Mert nálam jelenleg van ._. Mármint a kariválasztásnál. kb 15 másodperced van, hogy kiválassz 3 karaktert. Aztán random választja őket. Na kösz ._. Oh, és azt hiszem emulálni sem kellett. Nem tudom melyik Kof rész ez illetve, hogy be lehet e még valahonnan szerezni. Én anno letöltöttem valahonnan… De ha valaki tudja, elmondaná nekem?

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      “narancssárga hajú illető akinek fekete fehér nadrágja volt, és szinte folyton lehajtotta a fejét”
      Az Mark of The Wolves-ban van és Raven a neve.

      “Ez amolyan free valami volt, sztori nélkül”
      A leírtak alapján azt tudom mondani, hogy ez egy komplett Mugen játék volt. A mugen egy emulátorszerűség pc-re amibe gyakorlatilag bármilyen karaktert bele tudsz pakolni, plussz pályákat és zenéket is. Ez egyfajta engine. Keress rá, rengeteg infót fogsz találni róla. Mugenation, mugen-fury, fighters guild, esnips, ezeken az oldalakon találsz minden jót hozzá. Plussz az MMK-ra is felnézhetsz ha még működik (magyar mugen központ).

      “be lehet e még valahonnan szerezni.”
      Azt szerintem ember meg nem mondja, hogy melyik mugen verzióval játszottál mert gyakorlatilag ezekből végtelen verzió van. Mondom azt teszel bele amit akarsz. Torrent oldalakon egyébként találsz komplett mugeneket is így nem kell hozzá begyűjtened semmit sem.

      “Na pl a múmián kívül őket nem láttam a 2002-ben. Miért?”

      Mert Orochi nincsen benne a 2002-ben, ő csupán a 97-ben szerepel mint főellenség. Zero pedig 2000-ben és 2001-ben. A múmia most nem ugrik be, hogy mi akar lenni. Talán Anakaris-ra gondolsz a Darkstalkersből?

      Kedvelés

  10. Edward Says:

    Hali. Köszi a választ. Egyébként a narancssárga hajú fickónak Freeman volt a neve, most beugrott O.o Néztem is egy nagyot mert róla meg a Half life 2 jutott eszembe. Hát akkor azt hiszem lemondok a játékról, és nézek más mugen verziót. Vagy ha képes leszek elsajátítani a képességet amivel karaktereket lehet belepakolni akkor teszek bele párat. Az MMK működik, elsősorban onnan informálódom majd. Köszönöm mégegyszer 🙂 A múmia benne volt régebbi kof részekben. Kawaks emulátoros bizbaszom van. Megvan 94-től az összes olyan rész ami nem super meg magic meg supermagic 🙂 Tehát 94-95-96-97-98-99-2000-2001-2002 (illetve itt van valamilyen 10th tehát tizedik…)-2003. Ja meg a capcom vs SNK. Egyébként így már értem, hogy a cybergoth ürgét miért volt szinte lehetetlen legyőzni. Sok combo-ja volt amiket viszonylag könnyű volt előhozni. Bár Ő inkább ilyen….hát, hogy magyarázzam. Stance-okkal jeleskedett. Pl benyomtad az egyiket, és akkor volt mondjuk 4-5 fajta támadása plusz kombók. És volt vagy 3-4 stance-ja. O.o

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      Nincs mit.. 🙂
      Ja tényleg Freeman a neve, nem tudom miért írtam Raven-t.. Régen játszottam MotW-vel valszeg.
      Karaktert betenni nem nagy művészet egyébként. A chars mappába teszed a karaktert majd a select.def fájlba kell beírni a karakterek nevét.

      “A múmia benne volt régebbi kof részekben.”
      KOf-ban én nem tudok múmiáról, pedig az összes résszel játszottam én is.

      Cybergoth-t nem ismerem. 🙂

      Kedvelés

  11. Edward Says:

    Jó nem teljesen múmia de be van bugyolálva félig meddig, kopasz, és nagyon egyiptomi bőrszíne van. Ilyen fo-s sárga xD Upsz hátul van haja..hosszú fekete, és azt hiszem fonva van. Majd utánakeresek. Elég gyors támadásai voltak, és úgy ütött mintha vágna tehát kinyújtott ujjakkal mint pl Vega a SF-ben. Ő is tetszett. Most a XII-t töltöm. Létezik, hogy van PC-re, és csak 1,3 gb vagy át akarnak vágni? :O

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      Ja tudom már kit mondasz te…. 😀 Az a Lin aki egy ninja és 2000-ben, 2001-ben szerepel. Lófaszt múmia LOL

      A XII egy fos rész. Akkor már a XIII-mat szedjed le, van PC-re mert a hackerek átírták. De úgy tudom Taito type X emulátorral is lehet futtatni valahogy a Blazblue-val együtt. Szerintem bőven belefér 1.3 gigába a mérete.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: