Castlevania: Aria Of Sorrow

This game is awsome.

2035-ben járunk, teljes napfogyatkozás van ahogy Nostradamus megjósolta. Soma Cruz cserediák és gyerekkori barátja Mina Hakuba elindulnak a Hakuba Shrine-hoz, hogy megnézzék az eseményt. Egy kis ájulás következik aztán mindketten egy kastély bejáratánál találják magukat. Hamarosan megjelenik Genya barátunk, hogy felvilágosítást adjon a történtekről. Julius Belmont 1999-ben végleg legyőzte Draculát, méghozzá kastélyával együtt elzárta őt a napfogyatkozásban. A gond csak az, hogy most újra napfogyatkozás van és néhány kiválasztott személy bejutott a kastélyba. Közülük egy meg akarja szerezni Dracula erejét.

A játékmenetről most inkább nem írnék hiszen ugyanazt tudnám csak elmondani mint az előző posztban. Vagyis csak jó dolgokat. : ) Jobb volt-e mint a folytatása (Dawn of Sorrow)? Hmm… lehet. Nem kellett hülye puzzle feladattal szórakozni, az artwork sokkal szebb, Castlevaniásabb (bár Soma szerintem itt még lányosabban néz ki) és persze NO touchscreen-es szívatás. Sőt szerintem még a zene is jobban sikerült.

Közben rájöttem, hogy csak a Normál befejezést csináltam meg. Furcsálltam is, hogy a végén nem esett szó Belmont-ról meg a templomos csajról…. hiszen nem tudtam róla, hogy “főboss-nál” equipelni kell bizonyos három lelket és utána tovább enged a játék: egy kis mászkálás aztán True final boss.

Egyéb:
Közben újrakezdtem Portrait Of Ruin-t, végre túljutottam Death-en úgy, hogy nem szart be a mentésem. : ) Meg a Symphony of The Night-t is elkezdtem ami elég nehéz a többihez a képest.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: