Marvel vs. Capcom 3: Fate Of Two Worlds

Gondolom nem sokan emlékeznek a Marvel vs. Capcom nevű 2d verekedős játékra ami a Vs. sorozat harmadik darabja volt. Már az is kiemelkedő programnak számított a maga idejében, de az igazi sikert a 2000-ben megjelent folytatása hozta meg. Ez volt a Marvel Vs. Capcom 2 ami rekord mennyiségű karaktert (56 darab) tartalmazott a két epic világból összeválogatva és soha nem látott gyorsaságú játékmenetet mutatott be. Az MvC 2-vel hamar rengeteg rajongók gyűjtöttek be a készítők. A játékterem után két otthoni konzolra is kidobták majd 2009. nyarától letölthető XBOX Live-ról és PSN-ről is.

2011. februárjában, több mint 10 év után pedig megérkezett a várva várt folytatás. Vajon hozza e az elődjénél tapasztalt epic hangulatot, gyorsaságot és a széles karakter választékot?

Az első amivel találkozni fogunk jó konzol játékhoz híven: az intro ami lehetett volna jobb is. Igaz, hogy nagyon látványos, de viszont túl hosszú is és kevés szereplőt mutatnak benne. Wolverine és Ryu küzdenek, Iron man és Morrigan röpködnek, Chris Redfield lövöldöz, láthatunk egy Dante vs. Deadpool összecsapást majd megérkezik Dormammu valamilyen teleporton keresztül és ennyi. Szerintem sokkal jobb lett volna egy rövidebb kis videó ami felvonultatja az összes harcost.

Ezután a menüben találjuk magunkat, ez még annyira sem lett tetszetős mint az intro. Bal oldalt látjuk a  fehér, comic stílusú betűkből összeállított menüpontokat, a háttérben meg 2 rivális néz farkasszemet egymással. A már jól ismert módok közül választhatunk mint arcade, vs vagy practice, de helyet kapott ezúttal egyfajta mission lehetőség is és persze az online játék. Nézzük a select screen-t és a gameplay-t.

Roster

Ezúttal 38 harcost sikerült összeszednie a Capcom-nak, ami jóval kevesebb mint az MvC 2-ben. De valljuk be régen azért könnyebb dolguk volt valamivel, ott bőven akadtak korábbi játékból összeszedett karakterek. Itt viszont mindent teljesen újra kellett alkotni. Ezúttal 3d cell shaded stílusban hozták össze a szereplők modelljeit. Lesz sok visszatérő klasszikus is, de többnyire a mostanában populárisnak számító figurákkal rakták tele ezt a részt. A mai gamerek ennek örülni fognak, az old school arcok viszont kapkodhatják majd a fejüket, hogy “ez meg ez miért nincs benne?”. Személy szerint én az utóbbi táborba tartozom. Capcom-nak sikerült kifelejtenie pont azokat akikkel általában menni szoktam pl: Ken, Mega Man,Venom, Gambit, Cable, Cyclops, Captain Commando. Hogyan lehetett már őket kihagyni?! Ilyen alap Marvel hősöket?! Meg a Capcom egyik leghíresebb akcióhősét?

(Deadpool féle shoryuken)

Ezért mondom, hogy a roster inkább a mai gamereknek kedvez mint az MvC 2 régi rajongóinak. A klasszikus figurák helyett olyanokat kapunk mint: Dante a DMC-ből, C. Viper, Thor vagy éppen Viewtiful Joe. De lesznek itt verekedős játékba totál nem illő kreációk is mint pl: Amaterasu az Okami-ból vagy a fél Resident Evil stáb. De Capcom-ot nem kell félteni ők bármiből össze tudnak hozni egy fightert… Egyébként érdekes meglepetés volt, hogy néhány nagyon régi klasszikus Capcom arc is bekerült a játékba (pl. Haggar, Arthur) akik már olyan régiek, hogy az MvC 2-ben is elfértek volna. Ez elég nagy pozitívum. Különösen epic tud lenni egy Haggar vs. Hulk fight.  : )

Gameplay

Sztori mód, történet kimaradt az MvC 3-ból pedig eleinte azt ígérték, hogy lesz. De talán jobb is így. A Capcom megmaradtak a gyökereknél és egy igazi arcade stílusú stuffot hozott össze.

Az alapok nem sokat változtak, marad a 3 vs. 3 tag team battle. Azaz mindkét játékos választ 3 embert, akik között váltogathatunk harc közben. Nemcsak a roster de a játékmenet is átment némi módosításon a korábbi részekhez képest. Az irányítás kicsit leegyszerűsödött, bár ettől függetlenül ugyan olyan hardcore a cucc.  Ezúttal csak 3 támadás gomb lett kiosztva mindenkinek, plussz egy külön “launch” gomb amivel felküldjük az ellenfelet a levegőbe air-combo kezdésnek. Valamint lett egy külön special button is ami karaktertől függően mást mást csinál és a hyper mozdulatokat (ezúttal nem super move) is előhozhatjuk egyetlen gombnyomással. A két társunk striker módjára való behívása szintén megmaradt, amikor beugrik valamelyik és elnyom egy specialt. Ennek a módszernek a segítségével nagyobb kombókat is összehozhatunk. Az MvC 3-ba behoztak egy játékmeneti újítást is a team aerial combo-t. Ez nem csak a sorozatban számít újnak hanem az egész műfajban is. Ahogy a nevében is benne van: a levegőben kombózhatjuk az ellenfelet méghozzá úgy, hogy összekötjük a támadásokat miközben cserélgetjük karaktereinket.

Balance

A játék kiegyensúlyozottságáról annyit, hogy ezúttal nagyon jól eltalálták. Nincsen olyan mint az előző részben, hogy az egyik harcos tízszer durvább mint a másik, a harmadik meg szinte használhatatlan. Az MvC 3-ban majdnem teljesen megoldották ezt a problémát, persze kivételek itt is akadnak: Dante… neki aztán nem kevés special mozdulatot osztottak ki.

Tálalás

A pályák nagyon részletesen ki lettek dolgozva, látványosak és hangulatosak egytől egyig. A szereplőkről is ugyanezt lehet elmondani. Szerintem soha nem láttunk még ilyen szép cell shaded technikával készített modelleket. A kidolgozottság még nem minden mert a mozgásoknál is nagyon szép munkát végzett a Capcom, az egész játék egy nagy eyecandy. : ) A zenét viszont sokan leszólták, hogy a számok nem lettek olyan jók mint pl az első vagy a 2. részben. Nekem különösebb gondom nem volt ezzel, jól szóltak a háttérben fight közben. Egyébként is 100 különböző zeneszámot tartalmaz az MvC 3, remixeket és újakat is. Ez azért elég nem rossz mennyiség.

Végszó

Szerintem kijelenthetjük, hogy az MvC 3 egy jó folytatás lett. Ugyan nem tökéletes a játék (gondoljunk csak a roster-re), de az apró hiányosságokat kiegyensúlyozza a gameplay, a végtelen kombó lehetőségek és az elképesztő látvány. Gondolom roster-t majd később orvosolni fogják egy kis DLC-vel, ha kell adok nekik tippeket is: Captain Commando, Cable, Cyclops, Gambit…

Ennyit tudtam összeírni az MvC 3-ról így hirtelenjében (meg 2 nap játék után), remélem tetszett. See you next time!

Értékelés: 8/10

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

4 hozzászólás to “Marvel vs. Capcom 3: Fate Of Two Worlds”

  1. Péter Says:

    A grafika szép, de nekem az MvC 2 jobban tetszett. Kihagyni olyanokat, hogy Bison, Ken, Venom, stb egyszerűen vétek, és még mindig nincs Punisher, bezzeg Dönci az kellet, jellemző. Ezt a Viewtiful Joet szintén nem vágom mi a francot keres ott… =/

    Kedvelés

  2. Wagner Says:

    Viewtiful Joe egy Capcomos beat’em szarság, ami sajnos elég monoton és unalmas. Kinek volt rá szüksége én nem tudom. MvC 2 valóban jobb ilyen szempontból, arra egy egész vagy másfél ponttal többet adnék.

    Kedvelés

  3. Ninty Says:

    Kivették Strider Hiryut, rohadjanak meg. 😀

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: