Nox elsőre és más..

PC-n akartam RPG-t játszani, vajon mellényúltam?

Feltettem a játékot majd ki is választottam a Solo-t a menüben, de egyébként láttam, hogy van multiplayer is. Ezután elém raktak három képet, hogy válasszak karaktert. Warrior, Conjurer, Mage. Ennyi volt. Sehol egy rogue vagy thief, esetleg knight vagy barbár. Pedig egy RPG-be azért el kéne egy tolvaj akivel be lehet törni a házakba vagy emberek kifosztani. Na mind1 kiválasztottam a conjurer-t mert az érdekesnek tűnt. A warrior valószínűleg csak kalapál a mage meg robbantgat. A conjurer legalább tud íjat használni (egyébként az szarra való) meg szörnyeket beidomítani és ennyi az extrája. Ezután a kinézetet állíthattam be, arcot nem csak, hogy milyen színekben tündököljön a karakterem. Ez megvolt és már indult is a játék, valami briefing ment először amihez NEM volt felirat úgyhogy kinyomtam inkább. Utána esett le, hogy ennyi volt a karakter kreáció. Se pontokat kiosztani nem lehetett, se skilleket megnézni semmi. Ehhez képest az SMT-ben a karakterfejlesztés egy álom. Na jó kezdjünk neki.

A feladat, hogy bejussak egy faluba ahol beszéljek a helyi conjurer mesterrel nem tudom miért. A lényeg, hogy át kell jutni egy barlangrendszeren. Ez ilyen tutorial féleség ahol bemutatják, hogy miket lehet csinálni. Első ránézésre a Nox egy Diablo klón, izometrikus az egész és mész és hentelsz. Az irányítás elég fura volt nekem. Jobb egeret folyamatosan nyomva megy a karakter, bal egérrel akciózik: talk, ütés, ládanyitás. Ami szembejön azt leütöm, ami láda azt kinyitom és futok amerre nincs éppen fal. A hordókat is egyből széjjel kell ütni mer’ van benne gold. Kapok potit, inventoriba berakom, leather armor-t felhúzom. Egyébként minden létező tárgyat vagy berendezést maga előtt tol a karakter amíg szét nem ütöd. Tehát minden mozgatható csak tudnám ennek mi az értelme mert egyedül amit el kell mozdítani azok a vizes hordók amik eloltják a tüzet vagy a robbanós hordók melyek falat kibontására szakosodtak. De, hogy a szekrényeket minek tologassam azt nem tudom.

Ami tetszett az egész engine-ben az, hogy amit éppen nem láthat a karakter azt te sem látod. Tehát pl. a fák, házak mögötti rész az teljesen elsötétül, ha valamit kitakarnak a falak az is full fekete és ha arra fordulsz akkor kivilágosodik. Szóval ez igy egész tetszetős, nem olyan mint a Diabloban, hogy látod az egész térképet.. így van egy olyan érzésed mintha a karaktered szerepét játszanád.

Ha már szerepjátszási elemek: itt igencsak elvétve fordulnak elő. Soha semmit nem kell döntened. Az embereket nem bánthatod csak a szörnyeket. Full lineáris az egész, mindig megmondják merre menjél, nem tévedhetsz el, nem lehetsz gonosz, skilleket nem tudsz fejleszteni, szintlépéskor semmit nem választhatsz csak felmennek a pontjaid. Egyébként a szörnyek nem sok xp-t adnak úgyhogy azért nem a tápolásról szól az egész. Igazából a questek megoldásáért jár sok exp mint az Arx Fatalis-ban. De végül is a játék inkább az akcióra meg a mászkálásra gyúr rá, dumálgatni meg sztorizni nem igazán kell csak mész, gyűjtögetsz meg akciózol mint egy Diablo-ban. Annyi különbséggel, hogy itt nem 20-as csoportokban törnek rád…

A Conjurer karakteremmel beidomítottam egy skorpiót meg két impet, most ezekkel kell mennem valami temetőbe, hogy megnézzem ott van e valami nekromancer emberke. Biztos őt is széttépkedik majd a szörnyecskék. Előtte legyűrtem pár dungeon-t meg nyertem egy íjász versenyt. Nagyjából ennyi történt így a chapter 4-ig. Igazából egy jó RPG-t kerestem ahol normálisan lehet karaktert csinálni meg fejleszteni és közben belemerülni egy külön világba, de itt nincs ilyen. Miért nem tudtak több Morrowind-hez hasonló game-t csinálni akkoriban? Most ha RPG-t akarok játszani akkor kezdjem el huszadszorra az Arx-ot vagy tizenötödszörre a Morrowind-et? Mert a Gothic egy darab bug, a Dark Messiah nem RPG, a Might and Magic-ek undorítóan néznek ki, a KOTOR az Star Wars, a Dragon Age nem megy nálam, a Diablo szintén csak hentelés. Meg valahogy ebbe az izometrikus stílusba nem tudok belemerülni annyira. : P Hm. Talán megnézem a Wizardry 8-at, az bejövősnek néz ki.

A J oldaon legalább van választék.

Amúgy nem rossz játék a Nox, gondoltam kipróbálom ha már Westwood-ék csinálták, ők már olyan jó dolgokat összedobtak mint az Eye Of The Beholder vagy a Command And Conquer. De valahogy mintha kevés lenne az a Nox meg kissé monoton, de még talán folytatom ha nem lesz helyette jobb.

Más:

Kész van már 2 GBA-s bejegyzés de még nem teszem ki mert nem látok rá sok érdeklődőt.

Lesz Alien-es 2d side scrolling játék DS-re amit a Sega csinál. Végre nem FPS, ráadásul Sega. Ennek jónak kell lennie.

Megnéztem Hellsing OVA VIII-at amit két éve vártunk. Nem volt rossz, de sajna egyre több lesz az állókép. Alucard Castlevaniás formáját jól hozták és azért a kardozós rész is profi lett bár tehettek volna még hozzá, kiegészíthették volna a manga dolgait azért egy két plussz dologgal mert elég rövidnek tűnt a nagy összecsapás. Az egymás fejét szétlövős jelenet természetesen epic lett és az erőkorlátozó feloldása szintén. Kíváncsi vagyok mennyit kell várni majd a 9. részre. Remélem lesz olyan jó mint a 3. vagy a 7. OVA.

Címkék: , , , , , , , , , ,

11 hozzászólás to “Nox elsőre és más..”

  1. Márkusz Says:

    Régen annyit láttam a Nox reklámát a Tiberian Sun előtt, de egész jónak néz ki.

    Hellsing Ova 8 – nekem is az állóképekkel volt a bajom, de legalább kijött… 9-re remélem nem kell ennyit várni.

    Kedvelés

  2. Péter Says:

    Action RPG szóval nem nyúltál mellé, mert elsősorban erről szól, bár nekem anno bejött, jobban tetszett mint a Diablo.

    Amúgy a Kotorral annak ellenére hogy SW tehetnél egy próbát, mert mint szerepjáték szerintem tetszene neked. Az is lehet, hogy még meg is kedvelnéd a végén az SW univerzumot. =)

    Planescape: Torment, esetleg a Risent próbáld még ki, az úgymond a bugmentes Gothic.

    Kedvelés

  3. Wagner Says:

    Diablónál nekem is jobban tetszik. Kicsit folytattam amúgy, ez a kriptás rész valami iszonyat volt. Már a felénél elfogyott az összes nyilam meg a botom is eltört… és utána még jött 2 boss. X D Úgyhogy rohangáltam körbe körbe meg meteor.

    Planescape-t is próbáltam régebben de azt is meguntam elég hamar pedig nagyon kult játék. De ott legalább volt sztorizás.. A Risen meg szerintem megint nem menne nálam. A Kotor 1 viszont menne mert elég régi már, de hát a Star Wars ugyee… : S

    Amúgy tudtad, hogy a Sonic RPG-t Bioware csinálta?
    http://www.gamespot.com/ds/rpg/sonicrpg/index.html

    Kedvelés

  4. Péter Says:

    Igen, bár elég “érdekes” értékeléseket kapott, szerintem annyira azért nem volt rossz, IGN híres arról, hogy szeret lehúzni dolgokat.

    SW univerzumot ha csak a filmeket venném alapul, annyira nem nézném sokba, viszont a Jedi Outcast, és a két Kotor teljesen más. Kotorba pont benne van az, hogy a döntéseidnek elég nagy szerepe van, és mivel erősen team alapú, ezért a társakat is nagyon jól megcsinálták.

    Plusz helyenként baromi jó monológokat sütnek benne el:

    Kedvelés

  5. Wagner Says:

    IGN… no komment. Elég megnézni a Godhand-es értékelésüket.
    Majd lehet meglesem ezt a KOTOR-t. Most kicsit belemerültem ebbe a Nox-ba, úgy látszik csak szokni kellett az egyszerűségét. : )
    Wizardry 8-ban meg olyan komplex a kreálás, hogy húsz perc elment mire összeraktam egy karakter ami nem is biztos, hogy jó lett. @_@

    Kedvelés

  6. Péter Says:

    Mondtam én, hogy jó kis játék a Nox. =)

    Wizardy8 se semmi az biztos, de ahány karaktert én anno elcsesztem még a Morrowindban, azt szinte lehetetlen überelni. =D

    Kedvelés

  7. Wagner Says:

    Igazad volt be kell vallani. 😄 Am. ki is raktam már az értékelést.

    Wizardry 8: pillanatnyilag ötletem sincs, hogy milyen csapatot kéne összeraknom.
    Morrowind-nél hasonló a helyzet, de ennyire azért nem durva. De az is tuti, hogy Morro-t többször el kell kezdeni mire rájössz, hogy hogyan mennek a dolgok.

    Kedvelés

  8. siklara Says:

    Nem tudom, próbáltad-e már, de ha nem, akkor ARCANUM

    Kedvelés

  9. hibikishingo Says:

    Nox, gyerekkorom játéka. Jó újra látni, amúgy én zöldre festettem a karaktert, ha jól emlékszem, vicces játék. Van egy érdekes és jó rpg nekem is a tarsolyomban: Schatten über Riva. Sajnos csak a német címére emlékszem, mert eredeti német cd-s játékokkal hozott össze a sors.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: