Revelations Persona

A Persona harmadik és negyedik része elég nagy népszerűségnek örvend mostanában. Ezekre a játékokra még nagyobb hangsúlyt fektetett az Atlus mint az eredeti SMT szériára. A harmadik rész megélt egy kibővített kiadást, egy egyszerűsített PSP portot, mangát. A negyedik rész anime feldolgozásnál tart, de készül belőle verekedős játék. Mire fel ez a nagy felhajtás? Én nem tudom, de nézzük meg honnan is indult a Persona széria. Egy szinte már elfeledett, alig ismert RPG-ből.

A posztban a Revelations: Persona című játékról lesz szó, mely a Megami Ibunroku Persona amerikai kiadása. Érdekes, hogy totál megvágták a játékot, a szereplőket átnevezték, egyesek máshogy is néznek ki, japáni elemeket kivágtak, personáknak más neveket adtak, a Snow Queen Quest teljesen hiányzik, a nehézséget pedig lecsökkentették. Egyébként a játéknak SEMMI köze az SMT-hez, az ellenfeleket és a változó holdállásokat leszámítva. Még csak a skillek nevei sem stimmelnek.

Sztori

A történetről nem sokat tudok elmondani. Lunarvale (merthogy ezt is átnevezték) várost elözönlik a zombik és a démonok. Néhány iskolás viszont szert tesz egy új képességre, másik, misztikus énjüket tudják kivetíteni. Ezek az úgynevezett personák. A personák segítségével fel tudják venni a harcot a gonosz erők ellen és kideríthetik, hogy mi okozta ezt az egészet. Állítólag a történet a legjobb pontja a játéknak, ezt én még nem tapasztaltam ki.

Gameplay

Lesz itt nyomozás, beszélgetés, FPS nézetben mászkálás, felülnézetben mászkálás, world map-on mászkálás nyíl formájában. Na de kezdjük is a harcnál, amiről akár egy szóban is nyilatkozhatnék: FOS. Diablo-szerű nézetben látjuk karaktereinket és az ellenfeleket. Választhatunk, hogy tárgyalunk-e velük vagy felaprítjuk őket. Itt sajnos nem állhatnak be a démonok, ám kaphatunk tőlük úgynevezett skill kártyákat, amikből új képességekre tehetnek szert personáink. Ha a felaprítást választjuk akkor karaktereinkkel használhatunk sima ütést, lövöldözést fegyverrel vagy a personákat. A personák varázsolni tudnak de gyógyító, buffoló és támadó spelleket is nyomhatunk velük. Ez eddig jó is lenne, na de miért FOS akkor a harc? Mert borzasztó lassú az egész és szarul animált. Igaz annyira nem lassú mint az FF8-ban a GF-ek megidézése, de még mindig nagyon fárasztó és idegesítő. A karakterek, démonok odalebegnek az ellenfelükhöz, mindenféle mozgás nélkül. Majd ütnek egy akkorát, hogy a hangfal majdnem beszakad. A personák idézésénél mindenféle idegesítő hangokat produkál a játék, miközben az egész arra megy rá, hogy időhúzásszerűen még tovább tartson a harc. Erre még rájön a másik zavaró tényező, hogy folyton helyezkedni kell mert itt ilyen pozíciós rendszer van. Nem mindegy, hogy hol áll a karakter mert aki bal oldalon van az nem tudja megtámadni a jobb oldalon lévő ellenfelet. Minden csata szinte örökkévalóságig tart..

Pozitívum volt nekem az FPS dungeon crawler elem, amit szeretek az első SMT játékokban és a Strange Journey-ben is. Mert nem olyan tipikus mint a szokásos RPGk-nél a felülnézetes barlangjárás. Még azt is mondhatom nem néz ki rosszul ez a rész a játékban és a falak sem üresek. Amikor viszont Diablo-nézetben kell mászkálni a karakterrel és kérdezősködni, keresgélni az megint nagyon FOS. Mert irányíthatatlan, összevissza megy a karakter és alig lehet ráérezni.. a föl dombbal pl észak-nyugat irányba megy. Nagyon SUCKS. Amikor a térképen mászkálsz az meg extra SZARUL néz ki. Háromdés, de még olyan szinten sincs kidolgozva mint az FF7-ben a karakterek háromdés modelljei. Csupa, üres, fehér házak mindenhol, textúra nélkül. Te meg egy ronda zöld nyíl vagy. Én mondom ezerszer jobb lett volna, ha kettődés formában csinálják meg a felülnézeti várost mint a Devil Summoner vagy a sima SMT szériában.

Nonszensz

Bizony az is akad itt bőven. Például az elején mikor hőseink szembetalálják magukat a zombikkal. Hirtelen mindenkinél van egy fegyver, méghozzá nem is akármilyen, Marknál egy fejsze.  De megmagyarázhatjuk, hogy az mindig is nála volt, hiszen az átnevezett japán városka ennyire veszélyes, hogy csak húsvágóval a zsebedben közlekedhetsz az utcákon. Másik nonszensz, hogy csatában mindenkinél ott a SWORD parancs, ami sima támadást jelent. Na de akinél balta van vagy lándzsa az miért SWORD parancsra üt? Egyébként a fordítás is elég érdekesre sikerült néhol.

Tálalás

Mint már említettem a world map szarul néz ki, de a spriteok sem túl szépen, a csata animációk legtöbbje  alig pár frame-ből áll. Az FPS nézetes dungeonök nekem tetszettek, de állítólag az sem felel meg a korához képest. A karakterdizájnok, karakterporték jól néznek ki, de ezzel már nem sokra megyünk az az igazság. A zene viszont nem rossz. A csata muzsikák kellően pörgősre, feszültséggel telire sikerültek. Kár, hogy maguk a csaták NEM…

Végszó

Na szóval eddig elég tré volt a játék. Nem tudom, hogy érdemes e folytatni, végigvinni. Ugyanez a helyzet a Breath Of Fire 1-nél is. Meglátjuk mi lesz.

Értékelés nekem eddig olyan 6/10 , aztán ki tudja mi lesz.

Címkék: , , , , , ,

2 hozzászólás to “Revelations Persona”

  1. Dodgers Says:

    Ha az egyik leggyakrabban előforduló szó a postban a “fos” és annak angol megfelelője, ott már tényleg gondok lehetnek a játékkal. 😀

    A játékkal amúgy nem játszottam még, de a látott videók alapján látatlanban osztom a leírtakat: már ránézésre iszonyatosan kényelmetlennek, nehézkesnek látszik a kezelés, a grafika bűnronda, és a PSP-s remake nem tűnik egy dekával jobbnak egyik téren sem. Igazság szerint nem is értem hogy miért nem használták fel a remakehez a Press Turn rendszert, de van egy olyan érzésem hogy úgy gondolták, hogy a név biztosan eladja majd a játékot, a többi nem érdekes. Na majd legközelebb, amikor a P4-et szanaszét fejték már, és az első részre kerül a sor a tejelésben.

    Kedvelés

  2. Wagner Says:

    Azt olvastam, hogy a P1 remake full ugyanaz mint az eredeti csak a zenéket cserélték le meg a portré rajzokat színezték át. Ezzel csak az az egy probléma van, hogy a P1-nek kb. egy pozitívuma volt a zenék..
    Ahogy mondod egy press turn rendszer lenne a legjobb egy ilyen remakehez, de ha FPS nézetre csapták volna a harcot és kivették volna a helyezkedést már az is bőven jó lenne. De igen, ezek szerint bíztak a Persona nevében, kíváncsi lennék mennyit adtak el így belőle.
    De ugye, hogy bűn ronda? ÉS hiába mondják, hogy 96-os a játék, ez nem mentség rá. Egy SNES játékban is ilyen spriteok vannak. Amikor a térképen mászkálsz arra meg nincsenek szavak, hogy az most mi akart lenni. Borzalom. :S

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: