Eye Of The Beholder 2 – FINISHED

Egy igencsak gyors bejegyzés következik egy vérbeli CRPG-ről a PC játékok ókorából…

Szeretem a régi játékokat, főleg azokat amelyek jól néznek ki. Az EOB pedig egy ilyen game mert annak idején mindent kihoztak belőle amit az akkori gépek elbírtak. A 90-es évek eleje rulzott RPG szempontból az SSI-nek,  Westwood-nak köszönhetően. De most nem akarok történelemórát tartani, azt majd egy másik posztban. Szóval a poszt lényege, hogy sikerült KIVÉGEZNI az Eob kettőt… a játékot ami már az ELSŐ gépünkön is rajta volt és azóta kísértett. Köszönet a Gamewinners.com-on található térképeknek mert anélkül megint feladtam volna a küzdelmet… hiszen minimum 20 darab ilyenen kellett végigmenni:

A kilencvenes években lehetett igazi játékélmény amikor te magad rajzoltad meg a térképeket négyzetrácsos füzetben. De ma már ilyet nem csinál senki hiszen a neten fönn van minden. Meg hát egyszerűbbek lettek az erpégék.. Itt még a kajára is kell figyelni, hogy ne haljanak éhen a karakterek.

A karaktereket már importáltam az EOB 3-ba. Mert itt ilyet is lehet hiszen nincs is annyi xp amivel el lehetne érni a maximum szintet (ami 12 asszem). Ezért van három játék. 😀

A tovább gomb mögé elrejtettem néhány screenshotot kommentárral.

Az első igazán durva ellenfél: a beholder. Egy kacsintásra a fél csapatot képes volt likvidálni, instant kill meg mittudomén még miket nem nyomott. Képzeljétek milyen volt amikor kettőt kellett szétcsapni egyszerre. Olyan 50 load game után sikerült is. Egyébként ezek embereket esznek és beszélni is tudnak…

Köcsög medúzák. Rád néz: petrify és készre van vágva a karakter. Kővé dermed és ha nincs nálad magic dust vagy legnagyobb szintű kiolvasztó varázslat akkor nem marad más mint a Load Game. Ez a szint meg… hát… HÁNYINGER volt. 😀 Tele volt pakolva helyüket változtató falakkal meg titkos megfordító padlóval. Az olyan, hogy haladsz előre és nem veszed észre, hogy hirtelen már visszafelé mész.

Ez meg mekkora már? Ilyet egy játékban sem láttam, hogy óriásokat gyömöszöltek be ilyen keskeny folyosókra. Félelmetes volt.

Kiszabadítani egy beholdert? Hogyne…

Mérgező óriáshangyák.. creepy.. és nagyon jól megcsinálták mert messziről lehet hallani ahogy kepesztetnek. Aztán egyszer csak mögötted teremnek, körbevesznek és le vagy mérgezve. Ütős lehetett 1990-ben.

Ez Talon, a legjobb kard a játékban. Három darabját kellett megtalálni: a szemét, a nyelvét és a markolatot. Aki ezt faq nélkül összehozza…

Dran a főgonosz se volt semmi… bum, bum aztán meghaltunk. De ha nem akkor…

Átváltozik és kiderül, hogy ő egy több mint 300 éves sárkány. :O

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: