Hotel Dusk: Room 215

A Cing nevű, mára már becsődölt cég négy darab grafikus kalandjátékot készített Nintendo Ds-re. Ezek közül az egyik a Hotel Dusk: Room 215, mely 2007-ben került a piacra Amerikában. A húsz főből álló alkotói csapat olyan programot akart létrehozni ami egy játékban sem látott, vizuális kifejezéseket használ. Ez úgy sikerült, hogy hagyományos rotoscope technikával, ceruzarajzos animációval alkották meg a szereplőket. Már ez önmagában ad  a játéknak egy egyedi hangulatot és akkor még ehhez hozzájön a könyvszerű prezentáció és az ötletes irányítás, de először kezdjük a történetnél.

A sztori

főszereplője Kyle Hyde nevű ex-zsaru akit három éve kirúgtak a rendőrségtől mert lelőtte akkori társát: Bradley-t. A holttest nem került elő azóta sem, ezért Kyle úgy tartja, hogy Bradley még mindig életben van. Kyle pedig nem fog nyugodni amíg meg nem találja volt társát és ki nem deríti, hogy miért árulta el őt. Kyle pillanatnyilag a Red Crown nevű cégnek dolgozik salesman-ként. Vagyis hasznavehetetlen kacatokat árul és oda megy ahova Ed, a főnöke éppen küldi. Ezúttal Hotel Dusk lesz az úti cél ahol el kéne adni pár cuccot. Szimpla megbízatásnak tűnik az egész mindaddig amíg Kyle meg nem tudja, hogy fél évvel ezelőtt valaki megszállt ebben a hotelben az ő nevével. Plussz betoppan egy néma lány is, Hotel Dusk-os brossurával és csuklóján Bradley karkötőjével. Főszereplőnk egyre több furcsasággal és véletlennel találkozik majd ezek után még megjelenik a most már itt dolgozó Louis DeNonno, akit Kyle még zsebtolvaj korából ismer. A főszereplő úgy érzi, hogy ezen az estén végre választ kaphat kérdéseire a Hotel Dusk-ban. Ám addig még sok apróságot ki kell derítenie és ebben úgy ahogy segítségére lesznek a hotel lakói és az egész nap telefon mellett ülő Red Crown-os titkárnő: Rachel. A Hotel Dusk karakterfelhozatala egész változatos lett. Sok különböző figurát vonultat fel a játék. Nézzük csak meg a lakókat közelebbről.

  • Dunning Smith: a Dusk tulajdonosa. Egy marcona külsejű old man. Szereti a sportokat, különösen a hokit és mellesleg ő rejtegeti a legnagyobb titkokat. Mister Game Over-nek is lehetne nevezni. Aki kipróbálja a játékot az rájön, hogy miért… : D
  • Mila: a néma lány akinek ugyanaz a neve mint Bradley lányának. De elmondása szerint az apját Robert Evans-nak hívják.
  • Louis DeNonno: Kyle régi “ismerőse”. Annak idején piti bűnöző, most hotelboy, pincér és bárpultos egyszerre. A legidiótább, legpoénosabb karakter a játékban. De vajon miért tűnt el a városból és költözött ide az Isten háta mögé?
  • Rosa: a hotel old lady-je. Folyton panaszkodik, hogy mindent ő csinál: takarít, főz stb. Hobbija, hogy híres emberek autogramjait gyűjti. Egyébként rendes tag.
  • Jeff Angel: fiatal srác, elég bunkó és sok mindent rejteget.
  • Melissa Woodward: egy ártatlan kislány aki apjával érkezett a hotelbe. Eltűnt anyukáját akarja megtalálni. Kyle sok mindenben a segítségére lesz, hogy felvidítsa.
  • Kevin Woodward: egy elcseszett sorsú sebész, akit elhagyott a felesége. Nem ismeri a mértéket ha alkoholról van szó.
  • Helen Parker: egy kedves, fél szemű, öreg hölgy aki 10 évente itt találkozik a fiával, ám az ezúttal nem tudott eljönni.
  • Martin Summer: egy best-seller író akinek érdekes módon csak az első könyve lett sikeres, a többi vacak.
  • Iris: egy nem túl híres színésznő. Neki is megvan az oka az itt tartózkodásra.

Minden egyes vendégnek akad rejtegetnivalója, egyesek sötét titkok birtoklói. Úgy látszik ők nem ismerik egymást, ám szép lassan kiderül, hogy valahogy mégis összekapcsolódnak. Kyle Hyde örömmel kideríti az összes rejtélyt és talán még élvezi is mert újra előtör belőle detektív énje.

Gameplay

A DS-t 90 fokban el kell fordítani, vagyis úgy tartjuk mintha egy nyitott könyv lenne. A jobb kezeseknek jobb oldalt lesz a touch screen, ahol az irányítás történik. Mászkáláskor az érintőképernyőn mozgatjuk a Kyle-t jelképező ikont felülnézetben egy térképszerű terepen. Így közlekedünk a hotelben. Közben bal oldalt látható belső nézetben a császkálás, vagyis a hotel folyosói és a szobák, rendes 3d környezetben. De akár a D-Pad használatával is navigálhatjuk Kyle-t. Ha a főszereplő valamilyen interakcióba kerül akkor bal oldalt megjelenik a ceruzarajzos, folyton mozgásban lévő portréja, ami reagál mindenféle történésekre.

A NPC-kel, vagyis a többi vendéggel olykor beszélgetésbe keveredünk. Ilyenkor az ő portréjuk jobb oldalt tűnik fel és ezek is interaktív módon reagálnak az általunk feltett kérdésekre vagy felmutatott (korábban összekukázott) tárgyakra. Ha mindig megfelelő kérdéseket és cuccokat mutatunk be és jó válaszokat választunk akkor nem lesz gond. Ha viszont bunkók, tolakodóak a kérdéseink vagy idegesítjük a szereplőket akkor portréjukon végigfut egy sötét szín (először lila, rosszabb esetben vörös) és ilyenkor valamiféle levonás jár. Ha sokszor begyűjtjük ezeket a mínuszokat akkor egy idő után ki leszünk rakva a hotelből Dunning által és ez nem jelent mást mint game over-t. De ha például Dunning rajtakap, hogy lenyúltunk a csavarhúzóját vagy egyéb hotelbéli tárgyakat akkor szintén ugyanilyen sorsra juttathatjuk főszereplőnket.

A Hotel Dusk-ban nem csak mászkálással és beszélgetésekkel fogunk találkozni, olykor viszonylag könnyű puzzle feladványokat is meg kell majd oldani. Lesz itt mindenféle: nyuszis kirakós, pénzérmés fejtörő, gyufaszálas játék, bowlingozás, kódfejtés és még rengeteg apróság. Nekem amelyik a legjobban tetszett az az volt mikor Mila elájult és lélegeztetni kellett. Bal oldalt Kyle arca, jobb oldalt Mila. Mit gondoltok mit kellett csinálni? Összecsukni a DS-et. 🙂

Zene, Hangulat

A sztori egyébként a 70-es évek végén játszódik és van egy bizonyos film noir stílusa az egésznek. A nyomozós theme, meg a fekete fehér, animált portrék nagyon adják a feelinget. Plusz ehhez jön még hozzá a jazz-esebb soundtrack, a kort idéző belső terek, berendezések és a rejtélyekkel teli detektívtörténet. A dialógusokat is külön ki kell emelni mert zseniális módon lettek megírva. Aki fogékony a kalandjátékokra azt egyből magával fogja ragadni a Hotel Dusk. A játék olyan mintha egy jobbféle, krimit olvasnál. Csak, hogy itt neked kell rájönnöd mindenre, ezért nevezhetjük akár interaktív regénynek is. A soundtrack-hez még hozzátenném, hogy az nem lett elég ütős. Némelyik számot külön is meg lehet hallgatni, de egy része csak olyan, hogy játék közben elmegy. De nem mintha ez akkora probléma lenne mert a game-hez jól passzol. De pl. a Sam And Max: Hit The Road-nak azért jobb háttérzenét dobtak össze a készítők.

Végszó

A Cing játékai (Another Code, Again, Hotel Dusk, Last Window: The Secret of Cape West) és a Capcom Ace Attorney sorozata jó példák arra, hogy nem halt ki még a point and click műfaj. Csak jó helyen kell keresni őket. De úgy vettem észre, hogy azért PC-re is jövögetnek ilyesmi játékot például a Telltale műhelyéből, de sajnos azok nagyon epizodikusan prezentálják a munkáikat. Szóval jó platformnak tartom a DS-t adventure műfaj szempontjából is. Ha valaki kedveli az ilyesmit az nyugodtan próbálja meg a Hotel Dusk-ot, nem lesz belőle nagy csalódás. De szerintem nem is kell nagy gamernek lenni hozzá, elég ha valaki szereti a jól összerakott, szövevényes, nyomozós sztorikat.

Értékelés: 8.5/10  – Ennyit simán megér a cucc. Nem tökéletesen, de erre is azt tudom mondani, hogy egy igazi must have cím DS-re. Nekem legalábbis. A folytatását, a Last Window-t is el fogom majd kezdeni mindenképpen. Bár azt olvastam, hogy az nehezebb valamivel.

BTW kár, hogy az ilyen cégek mennek tönkre amik még tudnának jó kis kreatív játékokat gyártani. És a magukból kommersz szarokat kipréselő nagyhatalmak meg vígan dőzsölnek a sok gyökér gamer jóvoltából. Nuff’ said..

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

21 hozzászólás to “Hotel Dusk: Room 215”

  1. Skydragon Says:

    Noés hol marad az értékelés? Vagy nem kap csak elkönyvelted, mint jó krimit? (=
    Amúgy nem volt beharangozva, de van a játéknak folytatása [Last Window: The Secret of Cape West] címen (szvsz elég idióta ötlet volt a készítőktől, hogy semmilyen formában nem említik meg a címben, hogy köze van az előzőhöz, node hát ezvan). 😀
    Amúgy nagyon szeretem ezt a két játékot, jó kis kikapcsolódás tud lenni két unalmas grindeolás vagy éppen egy agyrohasztó puzzle után. Őszintén szólva, én még simán örülnék/örültem volna még pár hasonló stílusú játéknak, nem is értem miért nem haraptak rá annak ellenére, hogy csupa jó értékeléseket kapott általánosságban.

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      Értékelést elfelejtettem annyira siettem a befejezéssel. De nem mindent szoktam értékelni. De majd mindjárt kijavítom. Egy 8.5-öt simán megér a cucc mert nagyon kellemes volt. Úgy toltam, hogy Tetris és Hotel Dusk felváltva… xD

      Tudom, hogy van folytatása (és el is kezdem majd csak előbb még Touch Detective 2-őt kéne) csak azt sem írtam bele. Úgy emlékeztem, hogy valami Window a címe.. és lám elírtam Secret Window-ra. Szóval azt is javítom mindjárt, meg egy more tag-et is kéne betennem a bejegyzéshez.

      “én még simán örülnék/örültem volna még pár hasonló stílusú játéknak”

      Sok mindennel én is így vagyok. PL az smt-vel is. De ha Hotel Dusk akkor elvileg az Another Code az még valami hasonló lehet, azt is ki kell majd próbálni. Szerencsére azért akad bőven ilyen point and click DS-re.

      “miért nem haraptak rá”
      Én se értem. Pedig szinte 8/10 alatt sehol nem kapott… Hogyan tudtak csődbe menni azt se értem.. Pedig nem semmi játékokat csináltak és asszem 29 tagból állt az egész cég, tehát nagy kiadásaik nem lehettek.. Lehet a merketingjük volt szar, pl.. szerintem sokan nem is tudták, hogy a Last Window az a sequel..

      Kedvelés

  2. Dodgers Says:

    Post alapján kimondottan hasonlít a PW sorozatra a színesebb puzzleökat leszámítva, így szerintem hamarosan bele fogok vágni ebbe is. 🙂 A grafikai design külön tetszik, elég jól példázza hogy a Nintendo konzolok nem csak az aranyos címeknek adtak otthont mindig is.

    Utolsó bekezdés -> I see what you did there. 😀 Ahogy Backlogon, úgy itt is egyet tudok érteni ezzel a gondolatmenettel, pláne úgy hogy egy jó tíz éve még közel sem volt annyira sarkított a helyzet hogy a fejlesztők meg se merjenek próbálkozni nagyobb mennyiségben új koncepciókat és sorozatokat kitalálni. A stílusok eltűnéséről nem is szólva, hiszen míg PS1-2-őn marha sok J/S RPG volt elérhető, addig PS3-on szinte a fehér hollóval vetekszik ezen játékok feltűnésének gyakorisága.

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      Valóban hasonlít egy kicsit a PW-re. Még “Hold it” -et is lehet mondani beszélgetéskor. Vagyis PRESS-elhetsz. 🙂 Azért is mondtam, hogy AAI után nyugodtan kezdjed el, de örülök, hogy meg is fogadod a tanácsot.

      “PS1-2-őn marha sok J/S RPG volt elérhető”
      A műfaj átköltözött handheld-re.. De nem is bánom.

      “PS3-on szinte a fehér hollóval vetekszik”
      Ez így igaz. Semmi rpg nincs rá jóformán.

      “Nintendo konzolok nem csak az aranyos címeknek adtak otthont mindig is.”
      Igen ahogy backlog-on beszéltük: SMT, Castlevania, Conker, MK.. stb..

      Kedvelés

  3. Leara Says:

    Á, ezt linkelted nekem a múltkor :D. Most a leírás után még jobban érdekel, mint a trailer alapján :).

    Kedvelés

  4. Atrix Says:

    Nagyon szeretem a point and click adventure genre-t és ebben a Hotel Dusk tényleg egy kiemelkedő darab. Anno ha jól emlékszem Dunning csak egyszer rakott ki, akkor viszont annyira váratlanul ért, hogy egy pillanatra kivert a hideg veríték… 😀 A második rész is nagyon jó, mondjuk nem mondanám annyival nehezebbnek. Ha az ember logikusan gondolkodik, akkor megfejthető. 🙂 Egyébként nagyon sajnáltam, amikor hallottam, hogy a Cing csődbe ment…elbírtam volna még egy pár ilyen minőségű játékot. 🙂

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      Én is szeretem az ilyesmit, csak ritkán vagyok olyan point and click hangulatban. De mostanában pont úgy vagyok, szóval lehet ledarálom sorban az összeset ami érdekel. 🙂

      Egyszer rakott ki? Akkor ügyes vagy mert engem jó párszor. De először rohadt módon meglepő volt.. a sok nyugis beszélgetés után hirtelen bevágják eléd Dunning-ot aki elzavar a francba… 🙂

      Kár a Cing-ért valóban. De én ugyanígy vagyok a Sirtech-el. A Wizardry 8 után kellett volna még pár olyan minőségű rpg.

      Kedvelés

  5. Leara Says:

    Wagner: ide küldheted: temci1988@gmail.com – és előre is köszi 🙂

    Kedvelés

  6. Skydragon Says:

    Kedvelés

  7. Skydragon Says:

    Közben figyeld mit találtam. O_o

    Utána olvasgattam kicsit, aszonnyák olyan mint a Hotel Dusk, csak több benne a puzzle éééés nagyon befolyásolni lehet a játék végét a döntéseiddel, a gamer szájtok nagyrésze kiválóként értékelte a játékot (+ nagyon dicsérik a sztorit). 😮
    Milyen fasza, hogy olyankor tudja meg az ember, hogy létezik ilyen játék, mikor már kifogyott az agyonajnározott/hájpolt stuffokból..
    Asszem, hogy ez lesz az amit a napokban feltétlen ki fogok próbálni.

    Kedvelés

    • Wagner Says:

      És nem fogod elhinni de ismerem… 🙂 Vagyis itt pihen a gépen és várólistás ez is mint még jó pár game..

      Kedvelés

      • Atrix Says:

        A 999 inkább egy visual novel puzzle részekkel és összesen hat endinggel. Megéri az összeset kivinni, úgy áll össze az egész sztori. A true end pedig a hab a tortán. A szereplők jól kitaláltak, a sztori tényleg nagyon jó és lesz (vagy már kijött?) folytatása is. 🙂

        Kedvelés

      • Wagner Says:

        Ezt ismeritek? Ez is jó lehet még.

        Kedvelés

      • Atrix Says:

        Én anno próbálkoztam az Again-nel…őszintén nekem annyira nem jött be. Nem tetszett se a setting, sem a hangulat…olyan műnek tűnt az egész. Bár valószínűbb, hogy velem van a baj. 🙂
        Ez nem ide tartozik, nem lenne baj, ha “bejelölnélek” Backloggeryn?

        Kedvelés

      • Wagner Says:

        Majd megpróbálom egyszer, addig még nem akarok véleményt alkotni amíg csak a trélert láttam. De tény, hogy van benne tényleg valami “mű”…

        Nyugodtan be lehet jelölni backloggery-n, én is mindenkit bejelölök. 🙂 Abból még nem származott baj.

        Kedvelés

  8. Best of Nintendo DS games – mik a legjobb NDS játékok? « Wagner's hideout Says:

    […] Wagner's hideout « Hotel Dusk: Room 215 […]

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: