Archive for the ‘PC’ Category

Mindörökké Nukleáris Herceg

május 4, 2014

dukeway

Tudtam, hogy mire számítsak amikor nekiálltam a Duke Nukem Forever-nek mert már láttam ahogy a tesóm végigszenvedi, meg a kritikákat is láttam, olvastam. Úgyhogy semmi elvárásom nem volt amikor elkezdtem vele játszani. Tudtam, hogy pocsék lesz, de mégis megpróbáltam élvezni és nem felhúzni magam a hibáin, bár ez néha lehetetlen volt. Azért próbáltam élvezni a játékot mert a Duke 3D mai napig az egyik kedvencem, (most is fent van, ez már NINCS) gyerekkoromban nagyon sokat játszottam vele. Módosítgattam is kedvemre, beleturkáltam a fájljaiba, átírtam az ellenfeleket, lemagyarosítottam a kiírásokat stb, stb, stb. De ezt most hagyjuk. Sokan bírálták már a Forevert, most én következem, igyekszem rövidre fogni mert ez a game sok szót nem ér, az is biztos.

(more…)

Bioshock Infinite + a DLC epizódok

május 3, 2014

Official_cover_art_for_Bioshock_Infinite

Nagy lendülettel vágtam bele a Bioshock 2-be és a harmadik részbe (Bioshock Infinite) egyszerre, igazából nem voltak nagy elvárásaim mert eléggé felemás élményt nyújtott az első rész. A Kettőt rögtön (fél óra után kb) jegeltem, félretettem jó messzire mert rohadt módon filler szag áradt belőle, egyszerű rókabőrnek tűnt. Az Infinite-tel azonban egész más a helyzet. Nem vártam tőle semmit se, lehet, hogy pont ezért kaptam azt a végeredményt: amit. Na de lássunk neki az ismertetőnek, nem lövöm le a végső értékelést az elején.

(more…)

Dishonored

április 25, 2014

dishonored-facebook-cover

Az Arcane Studios fejlesztőcsapatról azt kell tudni, hogy csak és kizárólag belső nézetes akciójátékokat készítenek. Ők követték két nagy kedvenc játékomat is: az Arx Fatalistt és a Dark Messiah-t . Az előbbi inkább a szerepjáték műfajba tartozik, míg az utóbbi már sokkal inkább az akcióra összpontosít. Mindkettő nagyon jó játék egyébként, érdemes őket kipróbálni, ismertetőket is találtok nálam ezekről. Az Arcane egyébként aktívan részt vett a Bioshock 2 fejlesztésében is, ezután pedig bejelentették a Crossing-ot, amiből végül nem lett semmi. Sajnos vagy nem sajnos azt nem tudom, de helyette kárpótoltak minket egy teljesen más játékkal: ez pedig a Dishonored. Mily meglepő, ez is belső nézetes akciójáték, erről olvashattok a következő bejegyzésben.

(more…)

Bioshock – játékbemutató

április 23, 2014

welcome-to-rapture

Magam sem tudom, hogy miért de valahogy mindig prioritást élvezett nálam a Bioshock nevezetű FPS mert a két hétig működő,  XBOX 360-as konzolomon is az első játékok között volt,  amit kipróbáltam. Az új gépemen is egyből ott figyel már.. és mivel ez nem ment szarrá ezért bele is tudtam vetni magam a játékba,  és tovább jutottam mint az első tíz ellenfél, sőt a rívjú írása közben már be is fejeztem0. A tovább gombra kattintva egy Bioshock játékbemutatót/véleményezést olvashatnak az errefelé tévedők.

(more…)

AvP2 FINISHED

március 10, 2012

Régen (úgy 10 éve) sokat toltunk ezzel multiban. Mikor még voltak ilyen beülős LAN helyek. Azt hiszem csak a demója volt rajta a gépeken, de azzal is bőven el lehetett hülyülni. Alien owns in multiplayer.. : ) Magát a single player részét kb. csak egy hete kezdtem el kíváncsiságból mert sok helyen olvastam/hallottam, hogy a marine campaign mennyire félelmetes. Hát az elején tényleg volt egy jó kis para hangulat, de ez lassan átment idegelésbe. Folyton elölről, hátulról, oldalról, falból mindenhonnan jöttek az alienek és ez rohadt bosszantó. Ha már hallod a nyekergést akkor 95%, hogy meg kell fordulni mert tuti, hogy hátba támadnak. Szóval nem élveztem.. ráadásul néhány fegyvert alig lehetett használni olyan rövid időre kaptuk meg őket.

A predator campaign már egész más volt. Sokkal élvezhetőbbnek találtam, lehetett lopakodni, vadászni, hálót lőni, lándzsázni, trófeát gyűjteni, korongozni. De sajnos ennek a vége meg átment Serious Sam szerű monoton gyakásba miután megszereztük a plazma fegyvert. Onnantól semmi nehézséget nem okozott legyakni nyolc alien-t egyszerre.. mivelhogy a plazma autócélzós.

Az alien campaign is elég felemás. A facehugger-es pályát rohadt unalmasnak éreztem. Az azutánit meg kínszenvedésnek, amikor kikeltünk és kukac formában kellett lopakodni. Kifejlett aliennel már szórakoztatóbb volt a mészárlás, de egy idő után már ez is unalmas volt hiszen a karmoláson, harapáson kívül semmit nem lehet vele csinálni. A pályákat itt is idegesítőnek találtam hiszen folyton arra ment rá a játék, hogy találd meg a szellőzőt, üsd ki a szellőzőt, másszál, üsd ki, másszál stb. Komolyan a fele játék a szellőzőjáratokban játszódott.. A predatorok meg csesszék meg, hogy egy ütésből kettévágnak.  Még szerencse, hogy a game nem túl hosszú, még épphogy belefért a türelmembe. Persze annak biztos fun aki kívülről tudja és minden pályát 2 perc alatt megcsinál. Szóval annyira nem gyütt be, de annyira azért igen, hogy egyszer végigjátsszam.

Shingo Kérte: E2M5

március 1, 2012

Remélem segít. Igyekeztem a legrövidebb úton elmászni a célig. Bár nem tudom mi volt a gond mert nem egy olyan nehéz pálya.

Arx Fatalis: Final Boss in 1 minute

február 10, 2012

Alkottam. De sorry a szar minőségért, így veszi fel Camstudio.

És YEAAAAH:  háromszázadik post 😀

Legend Of Grimrock Beta Trailer

január 29, 2012

Egy Almost Human nevezetű indie fejlesztőcsapat dolgozik ezen a játékon. Úgy látszik nem csak én hiányolom ezt a “műfajt” az aktuális játékiparból. Maga a game elég jónak néz ki, mint egy modern köntösbe öltöztetett Dungeon Master… és még a karakter artwork képei is tiszta jók. Labirintusozás, lootolás, csapatozás, taktikai harc… szóval ez csak is epic játék lehet. Állítólag pár héten belül ki lehet próbálni.

A készítők blogja itt található: klikk.

Eye Of The Beholder 2 – FINISHED

január 26, 2012

Egy igencsak gyors bejegyzés következik egy vérbeli CRPG-ről a PC játékok ókorából…

Szeretem a régi játékokat, főleg azokat amelyek jól néznek ki. Az EOB pedig egy ilyen game mert annak idején mindent kihoztak belőle amit az akkori gépek elbírtak. A 90-es évek eleje rulzott RPG szempontból az SSI-nek,  Westwood-nak köszönhetően. De most nem akarok történelemórát tartani, azt majd egy másik posztban. Szóval a poszt lényege, hogy sikerült KIVÉGEZNI az Eob kettőt… a játékot ami már az ELSŐ gépünkön is rajta volt és azóta kísértett. Köszönet a Gamewinners.com-on található térképeknek mert anélkül megint feladtam volna a küzdelmet… hiszen minimum 20 darab ilyenen kellett végigmenni:

A kilencvenes években lehetett igazi játékélmény amikor te magad rajzoltad meg a térképeket négyzetrácsos füzetben. De ma már ilyet nem csinál senki hiszen a neten fönn van minden. Meg hát egyszerűbbek lettek az erpégék.. Itt még a kajára is kell figyelni, hogy ne haljanak éhen a karakterek.

A karaktereket már importáltam az EOB 3-ba. Mert itt ilyet is lehet hiszen nincs is annyi xp amivel el lehetne érni a maximum szintet (ami 12 asszem). Ezért van három játék. 😀

A tovább gomb mögé elrejtettem néhány screenshotot kommentárral.

(more…)

Spoilers! Avagy VTM: Bloodlines – FINISHED

január 19, 2012

UPDATE jan 19.

A második végigjátszás végén (Toreador karakterrel) összejött a good Anarch Ending ami megint epic, sőt jobb mint a LaCroix ending. A második végigjátszás már sokkal könnyebben és gördülékenyebben ment és kétszer olyan jó karaktert tudtam csinálni. Itt vannak a statjai ha valakit érdekel:

A LaCroix endinget sikerült összehozni. Vagyis Jack szépen beszívatott minket és meghaltunk, LaCroix és a karakterem is. xD Nagyon poén, a befejezést a videó utolsó két percénél lehet megnézni.

Nem is tudom milyen karakterrel kezdjem el legközelebb. Valami nagyon rábeszélőkés vámpírt kéne majd összehozni.  : D

Itt vannak a főboss előtti statjaim egyébként: